Magyarország Abujai Nagykövetsége régóta keresi azokat a sport- és kulturális lehetőségeket, melyek a két ország közötti hidat is jelenthetik és feltehetően a helyiek nagy érdeklődésére is számot tarthatnak. Ugyanis az a tapasztalatunk, hogy a nigériai emberek nagyon szeretik a sportnak minden formáját, szeretnek játszani, közösségben lenni. Az egyik TOP 10-be tartozó nigériai versenyző, Aruna Quadri sikerei miatt is arra gondoltunk, hogy bizonyára nagy érdeklődésre tarthatna számot egy asztalitenisz verseny kiírása. 

Szerencsére nem csalódtunk. 

Az október 23-i nemzeti ünnepünk alkalmából – 2017. 10. 21-én 10 órai kezdettel, az abujai Transcorp Hilton Hotel sportcsarnokában – megrendeztük a MAGYAR NAGYKÖVETSÉGI ASZTALITENISZ VÁNDORKUPA ’56 című karitatív versenyt. A célunk az volt, hogy minél több amatőr játékos jelentkezzen, továbbá, hogy a nézők még magasabb színvonalú mérkőzéseket is lássanak, így profi versenyzőket is meghívtunk. Az érdeklődésre jellemző, hogy nem várt helyről, helyi magasszintű politikai körökből is jelentkeztek. A sikeres megrendezéshez az is hozzájárult, hogy az abujai asztalitenisz szakosztály biztosította az asztalokat és a nemzetközi bírókat.

Minket, rendezőket jó érzéssel töltött el, hogy az informális kapcsolatok bővítésére alkalmas teret tudtunk létrehozni (a diplomáciai testület munkatársai, közalkalmazottak, üzletemberek, diákok, sportolók egy közösségben) úgy, hogy a program közösségépítő és karitatív jellege is kidomborodott.

68 férfi és női versenyző indult, profi és amatőr kategóriában, így négy első, második és harmadik helyezettet jutalmazhattunk. Minden regisztrált indulónak átadtunk a versenykezdet előtt egy magyar címeres kulcstartót is.

Az ünnepélyes díjkiosztó gálára a nemzeti napi fogadásunkon került sor, ahol az összegyűlt adományt Adamawa állam egyik árva gyerekek oktatásával foglalkozó oktatási intézménye kapta.

Tervünk szerint 2018-ban ismét meghirdetjük a Magyar Nagykövetségi Asztalitenisz Vándorkupa ’56 című versenyt, várhatóan több más érdekes sport és kulturális rendezvény mellett.