Kéthetes kibervédelmi képzésen vett részt a Nigerian Financial Intelligence Unit 19 fős delegációja a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2023. március 6. és 17. között. A képzést az Eötvös József Kutatóközpont Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetője, Dr. Krasznay Csaba docens szervezte, aki a szakmai továbbképzésen túl lehetőséget biztosított a hírszerzési ügynökség munkatársainak, hogy egyéb hazai partnerszervezetekkel is találkozzanak, úgymint a NAV pénzügyőr oktatóival, a Nemzeti Nyomozóiroda Kiberbűnözés Elleni Főosztály nyomozóival, illetve a Hunity Defence konzorcium tagjaival.
A képzés megrendezésére azt követően nyílt lehetőség, hogy 2023 év elején a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzési és információmegosztási együttműködési megállapodást írt alá a Nigerian Financial Intelligence Unittal. Mind az együttműködési megállapodás aláírásában, mind pedig a delegáció utazásának megszervezésében nagy segítséget nyújtott Dr. Hussaini Umar, a NIDO (Nigerians in Diaspora Organisation) magyarországi elnöke.